Általános információk:
- Lakosság száma: 689 fő
- Belterület: 166 ha
- Külterület: 1257 ha
Telpülésfejlettségi mutatók:
- Lakások száma: 274
- Vezetékes vízzel ellátott: 100 %
- Vezetékes gázzal ellátott: 43 %
- Telefonnal ellátott: 90 %
- Burkolt utak: 100 %
Intézmények:
Körjegyzőség
(Pusztamagyaród Fő út 2.)
Kenyeres E. Általános Iskola
és Óvoda
(Pusztamagyaród Fő út 16.)
Orvosi Rendelő
(Pusztamagyaród Fő út 18.)
Postahivatal
(Pusztamagyaród Fő út 20.)
Teleház
(Pusztamagyaród Zrínyi út 2.)
Gondozási Központ
(Pusztamagyaród Kossuth út 2.)
Nonprofit szervezetek:
Pusztamagyaród Fejlődéséért
Közalapítvány
Pusztamagyaródi Polgárőr
Egyesület
Pusztamagyaródi Sportegyesület
Az Önkormányzat
tisztségviselői:
Kovács Károlyné
polgármester
(Pm. Fő út 2. Tel: 06-93-573-021)
Árkus István
alpolgármester
(Pm. Fő út 2. Tel: 06-93-573-021)
Szunyogh István körjegyző
(Pm. Fő út 2. Tel: 06-93-573-000)
|
|
Pusztamagyaród település története
 Ősi
település valószínűleg már a kőkorszakban is lakott terület volt. A honfoglalás
körüli időkben a mai falutól körülbelül 4 km-re volt található az a kis
település, amelynek központja egy templom és egy pálos rendű kolostor
volt. Nevét először 1214-ben olvashatjuk Moghorod alakban. A maihoz hasonló
elnevezés 1720-ban fordul elő, ekkor már Pusztamagyaródnak írják.
A török meg-megújuló támadásai miatt- 1576-ban, 1578-ban és 1582-ben szinte
teljesen feldúlta, felégette. Kanizsa eleste után a helységet bekapcsolták
a végházak láncolatába. Hogy a kanizsai törökök ezen a területen ne tudjanak
áthatolni, a mai Rákóczi út helyén hoztak létre egy települést az őrség
tagjainak palánkvárával.
A mai falu területi elhelyezkedése is erre az időszakra vezethető vissza:
a nyugati rész lakossága az őrség és Magyaród felégetésekor odamenekült
maradék lakosságból alakult ki, míg a keleti rész lakossága a haza nem
tért kanizsai törökök letelepedésének helye lett.
A török a XVII. században szintén többször megtámadta, ezért - és nyugalmuk
megváltása érdekében - az itt élő jobbágyok adót fizettek neki. A település
az 1680-as években pusztulhatott el teljesen, s még 1714-ben néptelen volt.
 A
felszabadító háborúk utáni első évtizedekben többen is igényt tartottak
a helységre, 1720 körül több nemes család (Perneszy, László, Balog,
Csapody, Tulok és mások) kezén volt. 1728-ban 12 jobbágy és 16 zsellér
lakott a községben, a területeket irtásföldekkel növelték. A Keresztelő
Szent János kápolnát 1732-ben építette Zimmermann György. 1735-ben
három filia tartozott hozzá: Ederics, Szentliszló és Tófej. A kápolnát
a veszprémi egyházmegye 1736-ban elfoglalta. A következő évben,
amikor 54 házban 284 lakos élt, a horvátul és németül is beszélő
plébános már keresztelt, s vezette a halottak és házasulandók anyakönyvét.
1756-ban a plébánost Madarász Péternek hívták.
Tanító - Szekeres József - is dolgozott a faluban. A helységet 1764-ben
- megkülönböztetésül a többi Magyaródtól - Nemes Magyaródnak nevezték,
s a bánokszentgyörgyi juditatus részeként írják össze. 1771-ben a tanító
Rusa Pál, tanítványa azonban nem volt, a kántori és harangozói feladatokat
látta el.
A Mária Terézia-féle urbárium idején egy egész telekhez 20 hold szántó,
8 szekér rét és féléves bormérési jog tartozott. A robotot négy marhával
teljesítették, a kilencedet termésben adták. 1778-ban 590 lakos élt a településen,
s ugyanekkor a szombathelyi püspökség fennhatósága alá került az egyház.
 1836-ban
az összlakosság 638 fő, többségük római katolikus vallású. Jelentőssé
vált a szőlészet-borászat, mely későbbi jómódúk alapját is képezte.
Az 1848-49-es szabadságharcban a feljegyzések szerint négyen vettek
részt: Cziráki Ferenc, Ludasi József, Németh Ferenc, Püspöky Grácián,
aki Budavár visszafoglalásánál elsőnek rohant a vár falaira és tűzte
fel a nemzeti lobogót. A szabadságharc után súlyos börtönbüntetést
kapott, birtokát elkobozták.
1887-ben Kenyeres Károly volt a falu kántortanítója, akinek fia dr. Kenyeres
Elemér pedagógiai író
1867-ben a kiegyezés után körjegyzőség lett kialakítva, melynek első tisztségviselője
Simon mester volt.
A falu népessége fokozatosan emelkedett, 1890-re 1152 lett a lakosság száma.
A falu szülötte volt Nagy István (1882-195 ) földbirtokos, országgyűlési
képviselő. 1907-óta saját birtokán gazdálkodott Pusztamagyaródon. Birtoka
520 kat. hold volt. 1933-tól országgyűlési képviselő.
1919-ben megalakul a községben a direktórium, melynek tagjai: Busa József,
Szabó Imre, Tóth János, Istiván Pál.
1935-ben Pusztamagyaród területe 2882 katasztrális hold
1945. április 8.-án megalakult a földkiosztó bizottság. Tagjai: Pete János,
Számpli Mihály, Karakai István, Karakai János. 55 gazda kapott földet és
hozzá birtoklevelet. 1948-ban megalakult a tsz, 1959-től pedig termelőszövetkezeti
község lett Pusztamagyaród.
 1948-ban
a 8 osztályos iskolát államosították, ekkor 4 tanító 174 diákot oktatott.
Hat évvel később óvodát és további tantermeket létesítettek. Ebben a két
intézményben folyt a gyermekek nevelése, tanítása egészen 2001-ig.
Az 1950-es évektől kultúrotthon, mozi, könyvtár szolgálta a művelődni,
szórakozni vágyó embereket, ma már csak az utóbbiban van erre lehetőség,
ebben az évben alakult meg a Községi Közös Tanács, első elnöke Busa József
lett.
Római katolikus temploma Keresztelő Szent János tiszteletére emeltetett,
melyet 1974-ben renoválták. Egy tornyos háromszög oromzatos épület műemlék
jellegű, csakúgy, mint a Szent Flórián temetőkápolna. A XVIII. század első
felében létesült famennyezetes kis építmény 1778-ra már romossá vált. A
mai templomot négy év múlva kezdték el építeni, de csak 1830 táján lett
teljesen kész. 1924-ben a fazsindelyt palára cserélték, 1939-ben a belsejét,
majd 1964-ben a külsejét újították fel. Mindkét imahely a római katolikus
vallású lakosságot szolgálja.
Az egészségügyi ellátást háziorvosi szolgálat és védőnő biztosítja a községben.
|
